Lakásból otthont!


Ingatlantulajdonosként gyakran szembesülünk azzal: házunk, lakásunk valahogy nem funkcionál igazi otthonként, nem megfelelőek a térkapcsolatok, nem tetszenek a minket körbevevő színek, tárgyak, bútorok, nem praktikus a konyhánk ,vagy épp a fürdőszobánk. Érlelődik bennünk a változtatás igénye. A legtöbben maguk próbálnak valamit kieszelni, változtatni, hátha... Kevesen merik szakember segítségét kérni: féltik döntésük autonómiáját, plussz költséget, technokrata irányítót vélnek látni a belsőépítészben, a lakberendezőben. Pedig ez nem így van. Ha mellettünk dönt, akkor az Akantusz Lakberendezési Stúdió mellett dönt, amely már közel húsz éve áll ügyfelei rendelkezésére.
Több tucat megvalósult lakás, iroda, üzlethelyiség, vendéglátóhelyiség igazolja, hogy tevékenységünk ügyfélbarát és ügyfélcentrikus. Mi több, sokan megtapasztalhatták: segítségünket igénybe véve nem csak időt, hanem pénzt is spórolhatnak, hisz szaktudásunkkal, kiterjedt kereskedői és kivitelezői kapcsolatrendszerünk felhasználásával, megrendelőink összességében még a tervezési díjat is meghaladó mértékben tudtak lefaragni, az előre kalkulált költségeikből.



Szolgáltatási árak

Mielőtt felújításba, átépítésbe kezd, gondolja végig a következőket: új építésű ház/lakás bekerülési költsége ma cca 450-500 ezer Ft/nm, nyilván telekár nélkül. Amikor komplett felújítást végzünk (az elektromos és a gépészeti elemeket is cseréljük), a kivitelezés első lépéseként gyakorlatilag visszabontjuk az épületet szerkezetkész állapotba. Ez 40-50%-os készültségnek felel meg! Innen építjük újra az ingatlant. Tehát komplett felújítás/átépítés esetén a négyzetméterenkénti kalkulált 200-250 ezer Ft-os költség nem ördögtől való! Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor nem érhetnek meglepetések!
Kivitelezés, bármelyik szakágban, csak elfogadott költségbecslés, aláírt szerződés birtokában kezdődhet meg. Az árajánlat elkészítéséhez szükséges helyszíni egyeztetés, felmérés - sok esetben szakági tervezők/kivitelezők bevonásával, ami természetesen idő és költség. Emiatt a kapcsolatfelvételt követő első személyes találkozó alkalmával kiszállási díjat számítunk fel, melynek összege Debrecenben nettó 15.000,-Ft.
FONTOS! Amennyiben a kivitelezéshez cégünket választják, abban az esetben a felmérés teljes összege jóváírásra kerül! A személyes egyeztetés követően készítjük el az írásos árajánlatot. Az árainkra árgaranciát vállalunk. Ennek az a lényege, hogy amennyiben nem merül fel semmilyen pótmunka, abban az esetben az általunk leírt ár semmilyen indokkal NEM emelkedhet!
Amennyiben lakásfelújítást tervez, belsőépítészeti generálkivitelezőt keres, hívja a +36 30 424 6225-ös telefonszámot! Köszönjük,hogy megtisztel bizalmával!